Mikes a szépirodalomban
Versek
Vörösmarty Mihály: Mikes búja (1826)
Arany János: A rodostói temetőben
Lévay József: Mikes
Ady Endre: Az halottas ünnep (1913)
Juhász Gyula: Mikes
Pásztor Árpád: Mikes
Sinka István: Mikes sír
Kosztolányi Dezső: Mikes szól
Kányádi Sándor: Öreg iskola ünnepére (1981)
Lászlóffy Aladár: Video ergo sum
Nagy Pál: Zágoni Mikes Kelemennek
Seidl Ágoston: Mikes Kelemen, hajh!
Elbeszélések:
Drámák:
Veress Dániel: Négy tél. Történelmi dráma..., Bukarest, 1969. Részlet: Második rész+Epilógus, 64-105.
Tamás Menyhért: Mikes. Monodráma, In: Hitel 16 (2003) 7, 6-19. Részlet, 2. kép
Regények:
Takács Tibor: Erdély köpönyegében, 1974, II. rész, 10-16. fejezet (201-254).
Ignácz Rózsa: hazájából kirekesztve, Bp., 1980, részlet: December Zágonban c. fejezet, 7-24
Moldova György: Ha jönne az angyal, Bp., Kertek 2000, 1998, részlet: I-X. levél.
Gyárfás Endre: Édes Öcsém! Mikes nénjének levelei, KUK Kiadó, 2002, részlet: 1-10. levél.
Levélutánzatok:
Esszék:
Tamási Áron: Levél édesanyámhoz Mikes Kelemnről, In: T. Á. összes művei, II. k.
Cs. Szabó László: Mikes Kelemen, In. Uő.: Alkalom, Bp., 1982, 266-280.
Kosztolányi Dezső: Mikes Kelemen (1935), In: Kosztolányi Dezső: Lenni vagy nem lenni, Kairosz Kiadó, 2003. 83-90.
Kibédi Varga Áron: Mikes mítoszai, In: Az embernek próbája, Amszterdam, 1976, 31-35. oldal
LÉVAY JÓZSEF: MIKES
Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zugását -
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban!...
Hacsak itt nem lebeg sirjában nyugovó
Rákóczinak lelke az eget csapkodó
Tenger haragjában.
Peregnek a fáról az őszi levelek,
Kit erre, kit arra kergetnek a szelek
S más vidékre száll a
Csevegő madárka
Nagy Törökországból...
Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,
Melyik szögletébe e széles világnak,
Idegen hazámból?
Zágon felé mutat egy halovány csillag,
Hol a bércek fején hókorona csillog,
S a bércek aljában
Tavaszi pompában
Virágok feslenek...
Erdély felé mutat, hol minden virágon
Tarka pillangóként első ifjuságom
Emléki röpködnek.
Ah, miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,
Mikor minden bokrod régi ismerősem!
Mért vagy szolgaságban
Oly hosszu időkig?
Ha feléd indulok, lelkem visszatartja
Az édes szabadság büvös-bájos karja,
Vissza, mind a sirig!...
Itt eszem kenyerét a török császárnak,
Ablakomra titkos poroszlók nem járnak
Éjjeli setétben,
Hallgatni beszédem,
Beárulás végett...
Magános fa vagyok, melyre villám szakad
Melyet vihar tördel, de legalább szabad
Levegővel élhet.
S egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zugását
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül
Nagy Törökországban.
Körülöttem lebeg sirjában nyugodó
Rákóczinak lelke, az eget csapkodó
Tenger haragjában.